b_200_200_16777215_00___images_elelmezes_cseh_lengyel_vita.jpgMivel tárgyalásaik során a csehek és a lengyelek továbbra sem jutottak dűlőre egymás között a Csehországba importált élelmiszerekben fellelhető ipari só okozta botrány miatt, a déli szomszéd az Európai Unió bizottságához fordult, kérve annak azonnali beavatkozását.

Mint ismeretes, néhány hónapja kiderült, hogy a gyanú szerint egyes lengyel élelmiszergyártó cégek termékeiben a vegyipar melléktermékeként ipari só került felhasználásra. Bár a lengyelek próbálták elbagatellizálni az ügyet, és azt egyszerű belhoni visszaélésként, bűncselekményként beállítani, - mely ellen a hazai hatóságaik szigorúan felléptek -, a csehek további tájékoztatást kértek, jelezve egyúttal, hogy mindazon hús- és halfeldolgozó üzemek, valamint sütödék és egyéb agrárgazdasági társaságok is kerüljenek felsorolásra, melyek az ügyben érintettek.
Az északi szomszéd ennek a kérésnek nem tett maradéktalanul eleget, egyben kifejtette, hogy szakértőik szerint nincs ok az aggodalomra, illetve amellett is érveltek, hogy az egész botrány csak a lengyel élelmiszeripar lejáratására, a csehországi piacokról való kiszorítására irányul.

A csehek mindezek ellenére továbbra is az élelmiszeripari termékek betiltását tervezik, hisz arra kényszerülnek, hogy illetékes hatóságaik az érintett termékek tömegét vizsgálják be. A cseh Mezőgazdasági és Élelmiszerellenőrzési Hatóság (SZPI) ugyan elismeri, hogy az ipari só nem veszélyes az emberi szervezetre, de ha nem megy át azon a kontrollon, amin az étkezési só igen, előfordulhat, hogy a vegyipari melléktermék mással is, így pl. műtrágyával, vagy más káros vegyszerrel is szennyezett.

Amennyiben bebizonyul a vád, hogy Lengyelország az információkat visszatartotta, megállapítható vele szemben az uniós szabályok megszegése, mely azzal járhat együtt, hogy az Unió akár be is tilthatja az importbehozatalt.
Vizsgálni kell azonban azt is, érvel a lengyel fél, hogy a csehek valójában miért is akarják visszavetni az importot.
Szerintük a déli szomszéd nem fejlesztette az elmúlt időszakban úgy az agrárgazdaságát, ahogy kellett volna, így fordulhatott elő, hogy a lengyel termékek az ezredforduló óta egyre népszerűbbek lettek Csehországban, és így az értékesítés évről-évre nőtt, és nő a mai napig is.

Arról eddig nem szóltak a híradások, hogy hazánkban foglalkozni kellett volna-e ezzel a kérdéskörrel. Mindenesetre a magyar cégeknek is el lehetne gondolkodni azon, hogy a „Rózsák Háborúja” alatt betörjenek-e a cseh piacra…

Béer

Fotó forrása: http://www.thenews.pl/1/12/Artykul/96501,Czechs-want-Polish-food-exports-ban

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmark

Kiemelt partnereink

b_200_200_16777215_00___images_240x150-ut-a-jovobe.gif

b_200_200_16777215_00___images_varosikertek.jpg

b_200_200_16777215_00___images_logo.jpg

b_200_200_16777215_00___images_tailor3.jpg

b_200_200_16777215_00___images_gpwbanner.jpg

Támogassa alapítványunkat adója 1 %-ával!

Kérjük, hogy a részletekért kattintson ide!

Szavazás

Szükség van e Magyarországon állatvédelmi rendőrségre?

IGEN - 97%
NEM - 3%

Szavazatok száma: 6204
A szavazás véget ért : 2012 márc. 15 - 00:00

Hamarosan...

Hírlevél

Értesüljön időben az oldallal kapcsolatos változásokról