Skip to main content

 VP3-4.2.1-4.2.2.-2-21 Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése Gordius Kft

Az aktuális pályázatok között az élelmiszer-feldolgozók is megtalálhatják a számukra megfelelő támogatást, hiszen a Vidékfejlesztési Program lehetőséget biztosít élelmiszer-feldolgozó és borászati projektek támogatására, üzemek fejlesztésére eszközbeszerzéssel és az üzemek komplex fejlesztése céljából.

Ezen a területen két pályázati felhívás keretében tudnak támogatást igényelni az ágazat résztvevői.

A Gordius Solutions Tender Kft. szakértői július közepén egy webkonferenciát tartottak az „Élelmiszeripari üzemek fejlesztése” pályázatról, amelyből több hasznos információt is megtudhattak az érdeklődők.

Cikkünkben néhány fontos információt összefoglalunk, de a teljes webkonferencia is visszanézhető a Gordius Solutions Tender Kft. Facebook oldalán!

A webkonferencián Halász-Kiss Dóra és Dóra Bálint ismertette a részleteket.

A kisebb léptékű pályázatra fókuszálva bemutattá,k mi is valójában a pályázat célja, milyen mértékű támogatást lehet igényelni, kik azok, akik pályázhatnak és egyáltalán mikre lehet támogatást igényelni. - Elhangzott az is, mi a különbség az élelmiszeripari üzemek fejlesztése és a komplex fejlesztése pályázat között.

A két pályázat közti lényeges különbség,

hogy a VP3-4.2.1.-4.2.2.-1-21 Élelmiszeripari üzemek fejlesztése: 50 milliárd forint keretösszegű felhívás, maximum 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást fog biztosítani a pályázóknak, alapvetően eszközbeszerzésre.

A VP3-4.2.1-4.2.2.-2-21 Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése: 200 milliárd forint keretösszegű felhívás keretében a támogatás mértékének minimuma 100 millió forint, maximuma pedig 5 milliárd forint. Ez a felhívás lehetőséget teremt az élelmiszer-feldolgozáshoz, illetve borászati tevékenységhez kapcsolódó komplex, akár stratégiai jelentőségű fejlesztések végrehajtására.

A kisebb léptékű pályázaton belül az ötven milliárdos keretösszeg megoszlását tekintve a következők szerint alakul: Feldolgozó üzemek esetében 40 milliárd forint, borászati üzemek esetében pedig 10 milliárd forint áll rendelkezésre.

A „kis” és a „nagy” élelmiszeripari beruházásokra egyaránt a támogatás mértéke 40-50 % lehet. A támogatás intenzitása közép-magyarországi régió esetén 40%-os, a nem közép-magyarországi régió esetében pedig 50%-os.

A „kis” élelmiszeripari üzemek fejlesztését célzó pályázatnál a kérelmek tervezett benyújtási időszaka 2021. július 7-től augusztus 31-ig tart, míg a „nagy” élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésénél a felhívás szerint a pályázatok benyújtása 2021. augusztus 18. napjától kezdődik és hat szakaszban 2022. február 8. napjáig tart.

borászati üzemek VP3-4.2.1.-4.2.2.-1-21 Élelmiszeripari üzemek fejlesztése

A szakértők ismertették, kik azok a mezőgazdasági termelők, akik pályázhatnak. Az alábbi szempontokat sorolták fel:

A támogatási kérelem benyújtását megelőző évben az árbevétel legalább 50%-a mezőgazdasági termelésből származott.

A támogatási kérelemmel érintett tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányul.

Rendelkezik a támogatási kérelem benyújtását megelőző utolsó teljes lezárt üzleti évvel.

Pályázhat őstermelők családi gazdasága és családi mezőgazdasági társaság is.

A webkonferencia keretében a szakértők elmondták, hogy a termeléshez és feldolgozáshoz kapcsolódó fejlesztések során lehetőség van:

Eszközök és gépek beszerzésére

Technológiai rendszerek kiépítésére

Üzemen belüli anyagmozgatáshoz, raktározáshoz, vagy csomagoláshoz szükséges eszközök beszerzésére

Áruszállításhoz használható gépjármű beszerzésére (furgon, teherautó)

Utóbbi lehetőségnél Dóra Bálint megjegyezte, hogy az áruszállításra használható szállítójárművek (N járműkategória szerint: teherautók és furgonok) beszerzése maximum nettó 10 millió forint összegben támogatható a „kis” élelmiszeripari üzemek fejlesztését célzó pályázatnál. Az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése során ez a beszerzés maximum nettó 50 millió forint támogatási összegben van meghatározva.

Felhívták a pályázatra a borászok figyelmét is, hiszen a szőlőfeldolgozáshoz, mustkezeléshez is adottak a lehetőségek. – Itt megemlítették a bor, pezsgő, illetve habzóbor készítéséhez, kezeléséhez és tárolásához kapcsolódó eszközök és gépek beszerzését. Technológiai rendszerek kiépítését. Üzemen belüli anyagmozgatáshoz, raktározáshoz, vagy csomagoláshoz szükséges eszközök beszerzését, valamint az áruszállításhoz használható gépjármű beszerzését.

Beszéltek a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák kötelező alkalmazásáról is és a nem támogatható tevékenységekről, majd gyakorlati példákat mutattak be a pályázathoz kapcsolódóan. - Végezetül a szakértők válaszoltak az érdeklődők kérdéseire, amelyből hármat idézünk tájékoztatásként. - Amennyiben szívesen megtekintené a webkonferencia teljes anyagát itt megteheti! - A két pályázati felhívás részleteiről itt talál egyéb információkat!

Amit még érdemes kiemelni! Fontos követelmény a pályázat beadása kapcsán, hogy az ügyfél kellő önerővel rendelkezzen, enélkül ugyanis nem lehet érvényesen pályázni. A tapasztalatok szerint a pályázók részben hitelből fedezik az önerőt, ezért fontos a pályázati feltételek első alkalommal történő egyeztetése során már a hitelfeltételekkel kapcsolatban is érdeklődni. Ha bárki tájékozódni kíván, forduljon bizalommal a BK Pénzügyi Tanácsadó Kft-hez. Írjon üzenetet Messengeren vagy levelet a cég Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címére. A tájékoztatás ingyenes.

Három felmerülő kérdés a pályázati lehetőséggel kapcsolatban

A Gordius Solutions Tender Kft. pályázati tanácsadója, Halász- Kiss Dóra válaszol!

- Abban az esetben, ha egy automata füstölőgépet szeretnék vásárolni, akkor az ehhez kapcsolódó licensz elszámolható a pályázatban?

Szerencsére igen, mivel minden ilyen felmerülő költség finanszírozható a pályázatból!

- Mennyi időm van a projekt befejezésére?

A projekt befejezésére két év áll rendelkezésre!

- Abban az esetben, ha a két fő a statisztikai létszámom és ez lecsökkenne a fenntartási időszakban, akkor ez problémát jelenthet-e?

Igen, mert a bázis létszámot nem lehet csökkenteni, amennyivel a pályázat benyújtásra került, azt fent kellene tartani!

Forrás: Gordius - Képek: Gordius/Shutterstock

Sajtóközlemény - Hirdetés (X)

TOP 5