Skip to main content

Megdöbbentő számok derültek ki a Nemzetközi Energiaügynökség jelentéséből.

Elektromos áram nélkül, kis túlzással, nem is létezhetnénk, és egyre több olyan eszköz vesz körül bennünket, amelyek a hálózatra csatlakoznak.

AZ IEA (International Energy Agency, Nemzetközi Energiaügynökség) legutóbbi jelentése szerint 2013-ban a hálózatra kötött irodai és otthoni eszközök fogyasztása 616 terawattórára rúgott. Már ez is elképesztő szám, az viszont annál inkább az, hogy ennek az energiamennyiségnek a 65%-a, 400 terawattóra megtakarítható lett volna olyan technológiák bevetésével, amelyek már rendelkezésre állnak. Az említett, kárba menő energiamennyiség 80 milliárd dollárnak felel meg.

S hogy kik ebben a ludasok? A legtöbb energiát azok az eszközök, például játékkonzolok, televíziók fogyasztják, amelyek standby módban vannak, ám ahelyett, hogy valóban „aludnának” folyamatosan energiát vesznek magukhoz. Viszont ha a gyártók adaptálnák azokat a technológiákat, amelyek éppen ezt a problémát orvosolják, rengeteg energiát, és így pénzt lehetne megtakarítani.

Ez már csak azért is nagyon fontos lenne, mivel a jelenlegi előrejelzések szerint 2020-ra 50 milliárd egyedi eszköz kapcsolódik az elektromos hálózatokhoz, s ha minden így marad, akár 120 milliárd dollárnyi energia is pocsékba megy.

Forrás

Kép

TOP 5