Skip to main content

külföldről vásárolt áram

Meghaladta a negyven százalékot a külföldön termelt villamos energia aránya a magyarországi felhasználásban december legnagyobb fogyasztású napján. A hazai megújuló alapú áram-előállítás, ha erősen fúj a szél és erősen süt a nap, már meghaladja az atomerőművi termelést.

Az elmúlt hónapok azonban nem kedveztek az időjárásfüggő napelemeknek, a szélkerekek pedig esetenként még áramot fogyasztottak - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

hirdetés

A cikk ismerteti, hogy negatív tartományba került több alkalommal is a magyarországi szélkerekek összesített termelése november és december folyamán a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) adatai szerint.

A társaság a Magyar Nemzet érdeklődésére megerősítette, hogy a szélerőműveknek is van önfogyasztásuk, és a szélcsendes időszakokban nem képesek ellátni magukat és a hozzájuk tartozó infrastruktúrát, segédberendezéseket villamos energiával, ezért a rendszerben ilyenkor fogyasztóként szerepelnek.

A negatív adatokra a folyamatirányítási rendszerben azért van szükség, hogy a társaság a lehető legpontosabban végezhesse a hálózatszámítási és -szabályozási feladatokat.

Az elméleti kapacitás a gyakorlatban nem érvényesül

A szélcsendes, ködös időjárás tehát nem dolgoztatta meg a karbonsemlegesen, megújuló alapon termelő szél- és naperőműveket novemberben, amikor volt olyan hét, hogy a Paksi Atomerőmű 25-ször több villamos energiát termelt, mint az időjárásfüggő megújuló erőművi kapacitások együttesen.

A kettőt azért érdemes összevetni, mert a hazai szél- és naperőművek együttes beépített kapacitása 2068 MW, ami meghaladja a paksi létesítmény 2000 MW-os névleges nettó teljesítményét.

Összesítve novemberben a szén-dioxid-mentes termelés kilencven százalékát az atomerőmű nyújtotta úgy is, hogy ebben az időszakban végezték a 3-as blokkjának tervezett karbantartását.

Ám a belföldi összesített termelés messze nem volt elég az igények fedezésére, ugyanis a bruttó felhasználásban 29,2 százalék volt a külföldről vásárolt áram mennyisége (októberben az arány 22,64 százalékos volt). A napon belüli import pedig néhány esetben meghaladta a 35 százalékot, legmagasabb aránya a csúcsterhelés idején 42 százalék volt, 3004 MW-ot tett ki.

88-szoros különbség

Újabb érdekes számot hozott a december: a hónap harmadik hetében közel 88-szor annyi áramot termeltek nukleáris, mint megújuló alapon. A csúcsterhelés 6927 MW volt, ezt 15-én, délután fél 5-kor regisztrálta a Mavir.

Ebben az időpontban a megújuló energiaforrások közül a naperőművek nem termeltek, a szélerőművek 138 MW-ot adtak, az atomerőmű bruttó teljesítménye 2032 MW volt. A határainkon túlról 2822 MW-ot kellett importálni, ami a csúcsterhelés 40,7 százalékát jelenti.

Ezt érdemes összevetni azzal, hogy a Nemzeti energiastratégia 2030-ra húszszázalékos éves importarány elérését célozta meg - olvasható a Magyar Nemzetben.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5