Skip to main content

szénerőmű Ázsia

Ahogy 2020-ban jelentősen csökkent a szénkitermelés és szénfelhasználás a világgazdaságban, az elemzők magabiztosak voltak azzal kapcsolatban, hogy a járvány miatti korlátozások feloldásával újra megnő a nyersanyag szerepe.

Az új év elejére azonban ez a forgatókönyv elég bizonytalanná vált. Egyelőre az látszik, jelentős részben Ázsián múlhat a szén jövője.

hirdetés

Ahogy elkezdődött a 2021-es év, egyre kevésbé tűnik valószínűnek, hogy a szén kitermelése és felhasználása jelentősen visszapattan majd.

A korábbi, a szénfelhasználás talpra állására vonatkozó jóslatoknak volt alapjuk, tekintve, hogy 2020 előtt Dél- és Délkelet-Ázsia a világ legnagyobb szénkeresletét adta, miközben számos ország hatalmas összegeket ruházott be a széniparban.

A koronavírus-járvány hatásai azonban óriási pofont jelentettek a szektornak, és egyelőre elég bizonytalan a szén újbóli felívelése Ázsiában – írja az RT.com.

A GLOBAL ENERGY MONITOR (GEM) FRISS JELENTÉSE SZERINT AZ OLYAN NAGY ÁZSIAI FELTÖREKVŐ GAZDASÁGOK, MINT BANGLADES, INDONÉZIA, A FÜLÖP-SZIGETEK VAGY VIETNÁM, ÖSSZESEN 45 GIGAWATTNYI SZÉNENERGIA-KAPACITÁST ÉPÍTETTEK LE 2020-BAN.

Jóllehet a szén rövidtávon komoly energiakínálatot jelenthet a térségben, azonban hosszabb távon általános eltolódás látszik a megújulók irányába, ami egyértelműen nem kedvez a szénnek.

Vietnámban például a legújabb tervek szerint hét szénerőművet vonnának ki a forgalomból a 2030-as évekre, és hat új erőmű építését elhalasztják – melyek talán soha nem is épülnek meg. Mindeközben novemberben a Fülöp-szigeteken, decemberben pedig Pakisztánban jelentette be a kormány, hogy nem építenek több szénerőművet.

A leépítések egyik fontos oka, hogy ma már nagyon nehéz finanszírozási forrást szerezni a szénerőművekre.

EGYRE NAGYOBB A GLOBÁLIS NYOMÁS UGYANIS A BANKOKON, HOGY NE FINANSZÍROZZANAK SZENNYEZŐ IPARÁGAKAT. RÁADÁSUL A BEFEKTETÉSI ALAPOK IS EGYRE LENDÜLETESEBBEN TÁVOLODNAK EL A SZENNYEZŐ IPARÁGAKTÓL A MEGÚJULÓK FELÉ.

Mindez tehát arra utal, hogy, jelen állás szerint, várhatóan elmarad a szén nagy fölpattanása 2021-ben. Ahogy ugyanis a finanszírozási források elapadnak, a kormányok pedig különböző okok miatt egyre inkább nyitnak a megújuló energiaforrások felé, most úgy tűnik, talán teljesen véget érhet a szén korszaka.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás:  pixabay

TOP 5