Skip to main content

Szaúd-Arábia olajnagyhatalom 

Szaúd-Arábia azzal tervez, hogy lenyomja az egész olajpiacot, és végül nagyot fog profitálni a globális energiapiaci folyamatokból. Az ország energiaminisztere közölte, minden csepp olajat ki fognak termelni, amit csak lehet.

Nem sokkal azt követően, hogy az OPEC és külső szövetségesei megállapodtak az olajkitermelésről, Szaúd-Arábia energiaminisztere újra reflektorfénybe került.

hirdetés

A globális olajpiac talán leghatalmasabb emberének számító Abdulaziz bin Salman herceg ugyanis egy magánrendezvényen közölte,

AZ UTOLSÓ CSEPP OLAJAT IS KI FOGJÁK TERMELNI A KIRÁLYSÁGBAN

– írja az Oilprice.com a Bloomberg értesülései alapján.

A szaúdi vezetés tervei szerint az olajállam így profitálhat majd abból, hogy világszerte csökkennek az olajszektorba irányuló beruházások, ahogy számos nagy olajvállalat és ország csökkentené a szén-dioxid-kibocsátását, illetve átáll megújuló energiaforrásokra.

Abdulaziz bin Salman kiemelte,

ŐK LESZNEK AZ UTOLSÓK, AKIK TALPON MARADNAK AZ OLAJPIACON.

Mindazonáltal nem az energiaminiszter az első befolyásos szaúdi olajpiaci szereplő, aki hasonló véleményt fogalmazott meg.

2019 januárjában például az ország állami olajóriásának, a Saudi Aramcónak a vezetője (Amin Nasser) mondta azt, hogy országa az utolsó hordó olajat is ki fogja termelni.

A szaúdi energiastratégia azonban kettős. Egyfelől a vezetés hatalmas összegekkel igyekszik diverzifikálni a gazdaságot, vagyis leépíteni az olajexporttól való függőséget.

MÁSFELŐL VISZONT SZAÚD-ARÁBIA EGYIK HATALMAS ELŐNYE A GLOBÁLIS OLAJPIACON, HOGY RELATÍVE NAGYON ALACSONY KÖLTSÉGEK MELLETT KÉPES OLAJAT KITERMELNI.

És úgy tűnik, a következő időszakban ez utóbbiból is jelentős előnyt kovácsolna a szaúdi vezetés.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: wikipedia

TOP 5