Skip to main content

India megújuló energia befektetés üzlet 

Óriási lendületet vehet a megújuló energia teljes iparágának fejlesztése Indiában.

A teljes szektor ugyanis összesen 150 milliárd dollárnyi befektetést realizálhat 2030-ig – idézi az RT.com Gaurav Singalt, a Bank of Amerikai indiai részlegének igazgatóját.

hirdetés

Az üzletek pedig érintik majd az indiai energiapiaci szereplőket is. Az egyik legnagyobb üzlet keretében például

A SOFTBANK GROUP ELADTA A MEGÚJULÓ ENERGIÁKKAL FOGLALKOZÓ INDIAI ÜZLETÁGÁNAK TÖBBSÉGI TULAJDONRÉSZÉT A HAZAI ADANI GREEN ENERGYNEK, 3,5 MILLIÁRD DOLLÁRÉRT.

Az üzlet érdekessége, hogy az Adani viszonylag későn jelentkezett be a vásárlásra, azonban gyorsan világossá vált, hogy nagy előnyt jelent, ha indiai cég veszi meg az eszközöket – tette hozzá Singal.

Nem véletlen ugyanis, hogy számos nemzetközi vállalat igyekszik partnerséget kötni indiai cégekkel. Singhal kiemelte, a kormányt is érintő üzleti ügyekben csak a hazai cégek tudnak hatékonyan eljárni, vagyis a külföldi vállalatoknak nagy előny, ha van egy indiai partnerük.

Az üzleti lehetőség pedig hatalmas, és a jövőben csak egyre nagyobb lesz. India megújuló energia kapacitása ugyanis elképesztő növekedést mutatott az elmúlt évtizedben, ahogy fölment kevesebb mint 20 gigawattról 96 gigawattra. Ráadásul a források is diverzifikálódtak.

HA PEDIG A NAGY VÍZERŐMŰVEKET IS HOZZÁVESSZÜK A LISTÁHOZ, AKKOR A TELJES KAPACITÁS MÁR ELÉRI A 142 GIGAWATTOT, AMI INDIA TELJES ENERGIATERMELŐ KAPACITÁSÁNAK 37 SZÁZALÉKÁT TESZI KI.

Az sem mellékes, hogy India jelenleg még mindig relatíve alacsony villamosenergia-fogyasztási arányt képvisel a feltörekvő piacok körében. Ez pedig azt jelenti, hogy a jövőbeni infrastrukturális fejlesztések hatalmas fogyasztásbővülést vetítenek előre az országban.

Ha pedig mindez összekapcsolódik a megújuló energiaforrások fejlesztésével, akkor az hatalmas üzleti lehetőségeket jelent majd a szektorban.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Darshak Pandya fotója a Pexels oldaláról

TOP 5