Skip to main content

fehérjegazdag teljesétrend elhízás 

A fehérjegazdag teljesétrend-helyettesítő diéták hatékony eszköznek bizonyultak az elhízás elleni küzdelemben.

Manapság már nemcsak külön-külön kaphatók mindenféle étrendkiegészítők – húspótlók, shake-ek, desszertszeletek és egyebek –, hanem az igazán elszántak a teljes étrendjüket lecserélhetik tudományos igénnyel összeállított műételekre.

hirdetés

A fehérjedús étrendhelyettesítőket az anyagcserére gyakorolt hatásuknál fogva fogyáshoz szokták ajánlani, ám módszeres bizonyítás híján eddig nem lehetett biztosan tudni, mennyi ebből a valóság, és mennyi a reklámfogás.

Az American Journal of Clinical Nutrition klinikai táplálkozástudományi folyóiratban frissen megjelent tanulmány szerzői azt vizsgálták, miként hat a szervezet energiaforgalmának főbb útvonalaira, ha a tipikus észak-amerikai étrendet teljes egészében fehérjedús táplálékhelyettesítőkre cserélik.

EREDMÉNYEIK AZT MUTATTÁK, HOGY A RADIKÁLIS ÉTRENDMÓDOSÍTÁS NAGYOBB ENERGIAFELHASZNÁLÁST, FOKOZOTT ZSÍRÉGETÉST ÉS NEGATÍV ZSÍREGYENLEGET EREDMÉNYEZETT, S E TÉNYEZŐK EGYÜTTESEN A TESTSÚLYCSÖKKENÉS IRÁNYÁBA HATOTTAK.

A kutatás fontos következtetése, hogy a kalóriaszámlálás önmagában félrevezető lehet, mert nem mindegy, miből jön ugyanaz a mennyiségű kalória. Bizonyították, hogy a fehérjét magasabb arányban felvonultató étrend előnyösebb az anyagcsere számára, mint egy ugyanannyi kalóriát tartalmazó, de alacsonyabb fehérjearánnyal jellemezhető diéta.

Egy egyre "súlyosabb" probléma

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint az elhízott emberek száma 1975 óta közel megháromszorozódott. 2016-ban például 1,9 milliárd felnőtt esett a túlsúlyos kategóriába, s közülük több mint 650 millióan kimondottan elhízottnak számítottak.

Mivel az elhízás egyértelmű kapcsolatot mutat a cukorbetegséggel, a keringési betegségekkel és egyes daganatokkal, a túlsúlyosak számának aggasztó mértékű növekedésére globális egészségügyi veszélyhelyzetként tekintenek a szakértők.

Egyre népszerűbb, de vajon hatékony-e?

A teljesétrend-helyettesítők – a táplálkozás szempontjából teljes értékű, a normális étkezést meghatározott ideig felváltó tápszerkombinációk – az utóbbi időben a kilók ellen vívott harc egyre népszerűbb eszközeivé váltak. Szintén nagy az érdeklődés a testsúlyszabályozásra vágyók körében a fehérjegazdag étrendek iránt, amelyek bizonyítottan segítik a fogyást, vagy legalábbis a testsúly megtartását azáltal, hogy növelik a teltségérzetet, fokozzák az energialeadást, és fenntartják vagy növelik a zsírmentes testtömeget.

A KÉT STRATÉGIA KOMBINÁCIÓJA, VAGYIS A MEGSZOKOTT ÉTELEK IDEIGLENES LECSERÉLÉSE OLYAN TELJESÉTREND-HELYETTESÍTŐKRE, AMELYEK MAGAS FEHÉRJETARTALOMMAL BÍRNAK, EZÉRT TÖBBSZÖRÖSEN IS ÍGÉRETES A FOGYNI KÍVÁNÓK SZEMÉBEN.

Az étrendkiegészítőkre szakosodott cégek fel is ismerték ezt az igényt, és többféle magas fehérjetartalmú teljesétrend-helyettesítő termékcsaládot kínálnak, amelyek széles körben elérhetők a fogyasztók számára.

A KÉRDÉS MINDÖSSZE AZ, HOGY EZEK VAJON BEVÁLTJÁK-E A HOZZÁJUK FŰZÖTT REMÉNYT, ÉS VALÓBAN SEGÍTENEK-E A KILÓK LEADÁSÁBAN.

A most publikált tanulmány éppen ezt a kérdést feszegeti, mivel – mint azt a cikk vezető szerzője, Camila Oliveira elmondta – „tekintve az elhízás gyakoriságát és az egészségre gyakorolt kedvezőtlen hatását világszerte, nem meglepő, hogy a teljesétrend-helyettesítők, fehérjedús étrendek és egyéb hasonló étrendi beavatkozások egyre népszerűbbek a testsúlykontroll-stratégiát keresők körében, ám a területen folytatott tudományos kutatás nem tudott lépést tartani a népszerűség robbanásával."

A kutatás

A kísérlethez a kutatók az Albertai Egyetem (Kanada) hallgatóinak köréből faliújságra kihelyezett hirdetés útján toboroztak egészséges, normális testsúlyú, 18 és 35 év közötti résztvevőket. Az önkéntes jelentkezőket véletlenszerűen két csoportra osztották: az egyik csoport a magas fehérjetartalmú, 35% szénhidrátot, 40% fehérjét és 25% zsírt tartalmazó teljesétrend-helyettesítőt kapta, a kontrollként szolgáló másik csoport pedig egy pontosan ugyanannyi kalóriával bíró, de 55% szénhidrátot, 15% fehérjét és 30% zsírt tartalmazó étrendet fogyasztott. Az utóbbi tápanyageloszlás megfelel a tipikus észak-amerikai táplálkozási szokásoknak. A résztvevők 32 órán át fogyasztották az előírt étrendet, s ez idő alatt egy anyagcserekamrában tartózkodtak.

A SZOKÁSOS ÉSZAK-AMERIKAI ÉTRENDHEZ KÉPEST A FEHÉRJEDÚS TELJESÉTREND-HELYETTESÍTÉS MAGASABB ENERGIALEADÁST, FOKOZOTT ZSÍROXIDÁCIÓT ÉS NEGATÍV ZSÍREGYENSÚLYT EREDMÉNYEZETT.

A tanulmány újfent aláhúzza azt a táplálkozástudósok előtt jól ismert tényt, hogy nem minden kalória egyforma:

SZÁMRA HIÁBA UGYANAZ A KALÓRIATARTALMA EGY HAGYOMÁNYOS DIÉTÁNAK, NEM SEGÍT ÚGY A LEFOGYÁSBAN, MINT A FEHÉRJEGAZDAG ÉTREND, AMELY FELPÖRGETI A LEBONTÓ ANYAGCSERÉT.

„Bár ezek az eredmények szigorúan véve csak a kísérletben szereplő egészséges, normális testsúlyú felnőttekre vonatkoztathatók, mégis hozzásegíthetik a táplálkozástudósokat és az egészségügyben dolgozókat a fehérjedús diéta működésének jobb megértéséhez – fűzte hozzá Dr. Carla Prado, az Albertai Egyetem tanára és a kutatás vezetője. – Úgy véljük, hogy először mindenképpen az egészséges populációban kell tanulmányoznunk és megértenünk a fehérjegazdag teljesétrend-helyettesítés élettani hatását, hogy az előnyeit minél hatékonyabban átültethessük a túlsúllyal és ahhoz kapcsolódó betegségekkel küzdő emberekre."

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5