Skip to main content

béranyaság Grúzia magyar párok 

Magyarországon illegális a béranyaság.

Nagyon szigorúak a szabályok, ezért igen korlátozott a petesejt-donáció is:

csak akkor van erre lehetőség, ha a meddő párnak van egy 35 év alatti nőrokona, aki már szült, vállalja a petesejtleszívást és az azt megelőző hormonkezelést.

Elvileg anonim módon adományozott petesejtet is beültetnek, de ez a gyakorlatban nem működik, és ennek az is az oka, hogy a petesejtért nem lehet fizetni nálunk a donornak, mert ez szervkereskedelemnek minősül,

írta a Novekedes.hu.

Ezzel szemben másutt engedélyezett a fizetős petesejt-adományozás, jellemzően 200-300 ezer forintot kapnak ezért a vállalkozó lányok-asszonyok, az összeg természetesen része a teljes költségnek, ami a kivizsgálásokkal, az utazásokkal, a szállással és persze a mesterséges megtermékenyítéssel együtt összességében akár 10-15 millió forint is lehet. 

ENNEK ELLENÉRE ÉVENTE MEDDŐ PÁROK TUCATJAI UTAZNAK MAGYARORSZÁGRÓL IS CSEHORSZÁGBA VAGY SZLOVÁKIÁBA, EZEKBEN AZ ORSZÁGOKBAN SZINTE ÖNÁLLÓ PETESEJTTURIZMUS IPARÁG ÉPÜLT KI. 

Grúziában a béranyaságot 1997 óta engedélyezi a törvény.

Az ottani születési anyakönyvi kivonatban nem szerepel sem a béranyaság, sem a petesejt-adományozás.

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Pexels

TOP 5