Skip to main content

Phase Research Center (PRC) kutatóintézet földönkívüliek UFO 

"Apró, kék, nagyfejű, dülledt szemű emberkék álltak körülöttem. Mozdulni sem tudtam, csak a vakító, fehér fényt láttam, mikor az űrhajóra cipeltek" - ehhez hasonló sztorikat mesélnek azok az emberek, akiket állításuk szerint idegenek raboltak el.

A jelenséget már régóta vizsgálja a tudomány is, egy új kutatás azonban megfejthette, mit éltek át valójában az érintettek.

hirdetés

tudatos álmodás, vagyis az ébrenlét és az álom keveredésével létrejött, köztes tudatállapot magyarázhatja a földönkívüliek által elkövetett emberrablásos eseteket - mutatott rá egy új tanulmány, ami az International Journal of Dream Research című szakfolyóiratban jelent meg. A tudatos álmodás folyamán részben ráébredünk arra, hogy álmodunk, sőt, némi gyakorlással még manipulálni is tudjuk álmainkat.

Egy korábbi, 2016-os nagymintás tanulmány szerint az emberek nagyjából 55 százaléka képes a tudatos álmodásra, 23 százalékuk pedig havonta legalább egyszer tapasztal tudatos álmot.

Felmerülhet a kérdés, miért biztosak ennyire a szakértők abban, hogy az idegen emberrablók a fantáziánk termékei?

Félelem és bénultság

Az ufós emberrablásokkal kapcsolatos történetek egészen a 19 századik nyúlnak vissza; közös jellemzőjük, hogy az áldozatok furcsa, álomszerű állapotról számolnak be, ami gyakran félelmet és paralízist (bénulást) vált ki. Bizonyos álomtípusok képesek előidézni ilyen jellegű érzéseket, ezért egy orosz kutatócsoport már korábban felvetette:

MI VAN, HA AZ ÉRINTETTEK CSUPÁN ÁLMODNAK, ÉS A NEGYEDIK TÍPUSÚ TALÁLKOZÁS PUSZTÁN A KÉPZELET SZÜLEMÉNYE?

A szakértők arra vettek rá tudatos álmodásra képes önkénteseket, hogy idegenekről és azonosítatlan repülő tárgyakról (azaz ufókról) álmodjanak.

AZ EREDMÉNYEK AZT MUTATTÁK, HOGY A TUDATOSAN ÁLMODÓK ÉS AZ ÁLLÍTÓLAGOSAN ELRABOLT SZEMÉLYEK TAPASZTALATAI KÍSÉRTETIESEN HASONLÍTANAK EGYMÁSRA. 

Az új vizsgálat

A moszkvai Phase Research Center (PRC) kutatóintézet munkatársai most ismét górcső alá vették a kérdést, és 152, tudatos álmodásra képes önkéntest vettek rá arra, hogy képzelőerejükkel idegeneket és ufókat jelenítsenek meg álmaikban.

A kísérlet végén a 152 tudatosan álmodó közül 114 "került kapcsolatba" földönkívüliekkel. A résztvevők 61 százaléka szerint az idegenek a sci-fi filmekből ismerős lényekre hasonlítottak, míg 19 százalék inkább normális kinézetű embernek írta le őket.

Aprók, és kékek

Az egyik tudatos álmodásra képes női önkéntes így mutatta be az általa látott idegeneket.

Apró termetük, kék bőrük, hatalmas fejük és szemük volt. Amikor felvittek az űrhajójukra, vakító, fehér fény fogadott, mintha fényszóróval világítottak volna közvetlenül a szemembe. Teljesen elment a látásom, szédültem és könnyedséget éreztem"

- idézi a nőt a tanulmány. 

Egy másik alany ennél sokkal horrorisztikusabb élményről beszélt: 

Az ágyon feküdtem, amikor valaki egy fehér szobába húzott, majd különféle szerszámokkal a mellkasomban kezdett matatni."

Az önkéntesek 26 százaléka beszélgetésbe bonyolódott az idegenekkel, 12 százalékuk pedig fizikai kapcsolatba is lépett velük. A résztvevők 28 százaléka találkozott repülő objektumokkal, és csak 10 százalékukat ragadták el a repülő csészealjak. 

Az élményeket realisztikusnak leíró tudatos álmodók 24 százaléka élt át alvásparalízist és erős félelmet a kísérlet alatt.

EZEK A NEGATÍV ÉRZÉSEK AZ UFÓS EMBERRABLÁSOK TÚLNYOMÓ TÖBBSÉGÉNÉL VISSZAKÖSZÖNNEK, ÉS BÁR AZ ÉRINTETTEK TELJESEN MEG VANNAK GYŐZŐDVE ARRÓL, HOGY AMIT TAPASZTALTAK, AZ MAGA A VALÓSÁG, NAGY VALÓSZÍNŰSÉGGEL INKÁBB TUDATOS ÁLOMBA KERÜLTEK

- összegezték a tanulmány szerzői.

A bénultság, a félelem, a kiszolgáltatottság érzése gyakori velejárói az élénk álmoknak, ezek az élmények pedig időnként olyan erősek lehetnek, hogy elmossák a határvonalat képzelet és valóság között. Ezért a fiktív emberrablások szereplői nincsenek tisztában azzal, hogy csak álmodnak, tényleg elhiszik, hogy az ufók hurcolják el őket "

- nyilatkozta a Live Science magazinnak, a PRC vezető kutatója, Michael Raduga.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Michael Ilchov képe a Pixabay -en.

TOP 5