Skip to main content

Vi Loung tiktokker milliókat keres 

Saját bevallása szerint több tízezer dollárt keres havonta a szponzori reklámokkal egy tiktokker – írja a Pénzcentrum.

A 24 éves Vi Loung, akinek ma már egymilliónál is több követője van, 2019-ben nyitotta meg fiókját a videómegosztó portálon.

hirdetés

A lányt most a Business Insidernek mondta el, hogy mennyit keresett az utóbbi hónapokban a szponzorainak köszönhetően. Állítása szerint

  • februárban 19 ezer dollárt (körülbelül 5,7 millió forint),
  • márciusban 30 ezer dollárt (körülbelül 9 millió forint),
  • áprilisban 32 ezer dollárt (körülbelül 9,6 millió forint),
  • májusban ezer dollárt (körülbelül 300 ezer forint),
  • júniusban 32 ezer dollárt (körülbelül 9,6 millió forint),
  • júliusban pedig 17 ezer dollárt (körülbelül 5,1 millió forint) keresett.

A májusi visszaesést azzal magyarázta, hogy a szponzorok késtek a fizetésekkel. Elárulta, hogy egy videóért 8-10 ezer dollárt (2,4-3 millió forintot) kér el a megrendelőktől, de ha hosszabb ideig dolgozik egy márkával, akkor ez az összeg csökken 3 ezer dollárra (900 ezer forint).

Kifejtette: korábban egy reklámügynökségnél dolgozott, közösségi médiával foglalkozott, ám amint befutott a TikTokon, otthagyta munkahelyét, teljes állásban a csatornájával foglalkozik.

Magyarországon nem dől a lóvé

Idehaza korábban egy youtuber, Draskovics Andris árulta el, hogy mennyit lehet keresni tartalomgyártással. Elmondta, hogy a videózásból származó bevételeket négy különféle kategóriára lehet osztani.

 Az első az a pénz, amit maga a Google fizet ki a reklámok után, amelyek a videó előtt, közben, vagy után mennek. Itt nehéz megbecsülni az összegeket, mivel attól is függ, hogy milyen tematikája anyag készül és amellé milyen reklámokat tudnak elhelyezni. 

A legjobb CPM-eket (ez a mérőszáma annak, hogy 1000 megtekintés után mennyit fizetnek a reklámokért) a pénzügyi, illetve az ingatlan tematikájú videókkal lehet elérni, ezek a legjövedelmezőbbek a YouTube-on.

Magyarországon nagyjából (...) 500 és 1500, de maximum 2000 forint körül van az az összeg, amit 1000 megtekintésenként tud keresni az ember

- mondta a videós.

Ennél jóval fontosabb a második kategória, a szponzorált tartalom, amiből itthon elég sok akad. Van olyan csatorna is, amelyen minden videóban megjelenik egy-egy szponzor.

A harmadik bevételi forrás a közösségi finanszírozás, amely által a nézők közvetlenül tudják támogatni a kedvenc videósaikat. A negyedik forrás pedig a különféle termékek, szolgáltatások értékesítése és reklámozása – ismertette a youtuber.

Forrás - Nyitókép forrása: TikTok

TOP 5