Skip to main content

Kína kilométeres űrállomás 

Tízszer akkora lesz, mint a Nemzetközi Űrállomás és a következő ötéves tervben neki is látnak.

Kína állami hírportálja,Global Times szerint a jövőre induló 14. ötéves terv során egy olyan nagyméretű űrállomás építésének előkészítésébe kezdenek, amely a jövőben hosszú távon is lehetővé teszi embereknek az űrben tartózkodást, az univerzum titkainak felkutatását, és űrbéli források hasznosítását.

hirdetés

Az ázsiai nemzeti tudományos alap ezért pályázatot írt ki ultra-nagy űrhajók konstrukciós mechanikájának kidolgozására. A nyertest a kínai tudományos és technológiai minisztérium által felkért bizottság választja ki, az ötlet kidolgozását mintegy 680 millió forintnak megfelelő összeggel támogatják.

A kiírás szerint az építményt kilométeres léptékben kell elképzelni, vagyis legalább tízszer akkora lenne, mint a jelenleg működő Nemzetközi Űrállomás, amely 109x75 méteres.

A kínai szuperűrállomáshoz új technikai megoldásokra van szükség, mert nem csak méretben és összetettségben múlná felül az Nemzetközi Űrállomást, de hasonló módon az űrben épülne meg, az elemeinek bírnia kell egy ekkora struktúra forgásából, csavarodásából, és vibrációjából származó terhelést, és a stabilizálására is megoldást is kell találni.

A nemzetközi űrállomás építése 12 évig tartott - 1998-tól 2010-ig. Ezért mire elkészült az első fellőtt modul már majdnem elérte tervezett élettartamát. Egy kilométeres léptékű űrhajó építése még hosszabb időbe telik, ezért jóval magasabbak a követelmények az alapkomponensek élettartamával és rugalmas cserélhetőségével kapcsolatban

– magyarázta Pang Csihao a kínai űrtudományos akadémia nyugalmazott kutatója.

Az Egyesült Államokkal az elmúlt években kiújult űrversenyben nagyban emelte a tétet Kína, amit az is mutat, hogy az ultra-nagy űrállomás műszaki előkészítése csak egy pályázat volt a tízből.

Kína idén április óta a Tienkung (Mennyei Palota) névű űrállomása építésén dolgozik, amelynek tervek szerint száz tonnás lenne és méretét tekintve a Nemzetközi Űrállomás negyedét tenné ki.

(Global TimesInteresting Engineering)

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: ParallelVision képe a Pixabay -en. 

TOP 5