Skip to main content

Elfogadhatatlan és az egészséges környezethez való joggal összeegyeztethetetlen a jelenlegi szakhatósági rendszer az ombudsman szerint, ezért Szabó Máté a módosítását kezdeményezte a kormánynál.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében kifejtette: a biztos hivatalból vizsgálta a vörösiszap-katasztrófa hátterét a jogbiztonság és az egészséges környezethez való jog érvényesítése érdekében. A vörösiszap-katasztrófa rávilágított: a hatályos jogszabályok szerint a katasztrófavédelem és a zöldhatóság nem vesz részt egymás eljárásaiban, a döntéseiket elszigetelten, a másik hatóság tevékenységétől függetlenül hozzák meg. 

A biztos szerint a szakhatóságok mai közreműködésének rendszere nem kellően veszi figyelembe a több hatóság együttes döntését igénylő bonyolult engedélyezési ügyeket, ezért a rendszer módosítását kezdeményezte. A komplex hatósági szemlélet hiánya az egészséges környezethez fűződő alapvető joggal kapcsolatos visszásságot okoz - áll a közleményben.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség - bár jogszabályi lehetősége lett volna rá - az ajkai timföldgyár működése során keletkező veszélyes anyagok jelenléte és mennyisége ellenére nem vonta be a katasztrófavédelmi szakhatóságot a 2005. április elsején indult egységes környezethasználati engedélyezési eljárásba. "A katasztrófa súlyos következményeinek ismeretében elfogadhatatlan és az egészséges környezethez való joggal, az emberi életek védelmével, illetve a vagyonvédelemmel összeegyeztethetetlen, hogy a szakhatósági rendszer hatályos szabályozásában a jegyző, valamint a katasztrófavédelmi igazgatóság csupán értesítendő hatóságként, nem pedig szakhatóságként vesz részt" - fogalmazott, hozzátéve, hogy jelenleg nincsen lehetőség arra, hogy az építésügyi, településrendezési követelmények szempontjai megfelelően érvényesüljenek. 

Szabó Máté szerint a környezetre veszélyes tevékenységek esetében kiemelkedően fontos, hogy már a tevékenység megkezdését megelőzően rendelkezésre álljon az esetleges környezeti kár kompenzációját biztosító pénzügyi forrás. A környezetvédelmi törvény ezért a környezethasználót környezetvédelmi biztosíték nyújtására kötelezi. 

Felhívta a figyelmet arra, hogy a részletszabályok megalkotását a jogalkotó 1995 óta elmulasztotta. A jogintézmény működéséhez szükséges feltételek nem biztosítottak, ami szemben áll az egészséges környezethez való joggal, ezért a biztos a megfelelő garanciarendszert tartalmazó végrehajtási jogszabályok kidolgozására kérte a kormányt - írták.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - az ügyben folyó büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül az iszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.

Forrás: http://hvg.hu/itthon/20120628_kornyezetvedelmi_hatosag_ombudsman

Fotó forrása: http://www.hirstart.hu/fk/kolontar

TOP 5