Skip to main content

 

Egy friss kimutatás szerint az unión belül a britek járnak élen az élelmiszerpazarlás terén.

Évente 

egy fő akár nyolcvan-száz kiló ételt is kidoba kukába,

becslések szerint ennek nyolcvan százaléka még alkalmas lenne emberi fogyasztásra.

hirdetés

Összehasonlításképp a német, holland, finn és dán lakosság körében ugyanez az adat negyven-hatvan kilogramm évente. Azt talán senkinek nem kell magyarázni, hogy ez miért rossz, esetleg árnyalni lehet a problémát, ha rávilágítunk például arra, hogy a hús pazarlása többszörös pazarlásnak számít. Ugyanis a húsipar rengeteg vizet igényel, ami szintén elveszik, ha a termék a kukában végzi.

Davy Vanham, a kutatás vezetője szerint fontos és sürgős lenne, hogy a pazarlás megfékezésére irányuló elvek bekerüljenek az oktatásba. A felnőtteket nehéz átnevelni, de a gyerekek még fogékonyak lehetnek.

Az élelmiszeriparnak is komoly felelőssége van, ugyanis sok élelmiszer azért kerül kukába, mert a rajta található szavatossági idő szerint már nem fogyasztható – ez a dátum azonban gyakran köszönő viszonyban sincs a valósággal: „Nagyobb odafigyelésre lenne szükség” – tette hozzá Vanham.

Magyar Élelmiszerbank szerint Magyarországon 1,8 millió tonna élelmiszert dobunk ki évente. Azonban számos lehetőség nyílik arra, hogy a helyzeten változtassunk. Az Élelmiszerbank például újraindította tavalyi nagy sikerű Örökbefogadás programját, mely során vállalkozók kiválaszthatnak egy járást és biztosíthatják annak pénzügyi támogatását – ezzel az adott térség örökbefogadóivá válnak.

A program segítségével tavaly 50 tonna élelmiszer jutott el a rászorulókhoz, aminek hozzávetőleges értéke 60 millió forint:

„Örömmel tapasztaljuk, hogy a program elindulása óta folyamatosan keresnek meg minket a potenciális örökbefogadók. Azt figyeltük meg, hogy a vállalatok és a magánszemélyek is szívesebben adakoznak, ha a közvetlen környezetükön tudnak segíteni”

– nyilatkozta Sczígel Andrea, az Élelmiszerbank munkatársa.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép forrása

TOP 5