Skip to main content

 

Mohamed bin Szalmán, Szaúd-Arábia koronahercege, amit egyszer a fejébe vesz, azt nagy valószínűséggel véghez is viszi.

Most úgy döntött, hogy meglátogatja a Virgin cég vezetőjét, Richard Bransont, aki vevőket keres a Hyperloopnak. Úgy tűnik, hogy Szaúd-Arábia nagyon szeretne egyet a következő generációs gyorsvonatból az arab ország fővárosa és a tengerpart közé.

hirdetés

A világ városai versenyt futnak azért, hogy hol épüljön fel a legelső Hyperloop. Még a tervezés korai szakaszában volt egy olyan forgatókönyv, hogy Budapest-Bécs közt fektetnék le a szupercsövet, ami a két főváros közötti utat 10 percesre rövidítené.

Azóta Elon Musk mellett egy másik milliárdos is beszállt az üzletbe, Richard Branson is szeretne minél nagyobb szeletet kihasítani a következő generációs közlekedési eszközből.

Azóta több hír is felreppent a lehetséges helyszínek közül. Az eszközt tesztelték Hollandiában, megindultak a fúrások Kaliforniában, engedélyeztetés alatt van egy New York-Philadephia-Baltimore-Washington útvonal is, sőt London-Skócia járatot is lebegtettek.

Azonban a bürokrácia komoly akadály, így nemrég arról írtunk, hogy a világ első Hyperloopja, amely egyelőre még csak a 400 km/h-s sebességet szeretné elérni az elméleti 1200 km/h helyett, valószínűleg Indiában épül meg.

Azonban a pneumatikus közlekedési rendszerre

most Mohamed bin Szalmán, szaúdi koronaherceg vetett szemet.

A lépésben azért lehet fantázia, mert az arab országban Szalmán herceg egy tollvonással felül tud írni minden engedélyeztetési folyamatot.

A herceg - ahogy a fenti képen is látszik - a Hyperlooppal kapcsolatban már tárgyalt is Richard Bensonnal - írja a Business Insider.

A herceg és néhány képviselő a szaúdi védelmi minisztériumból személyesen látogatta meg a milliárdost abban az üzemben, ahol a polgári űrrepüléshez eszközöket és a Hyperloopot is fejlesztik.

A terv szerint a Hyperloop a Rijád és Dzsidda közötti mintegy 1000 kilométeres távolságot 76 perc alatt tenné meg.Jelenleg polgári közlekedéssel ez a távolság 10 órás utat jelent.

A Hyperloop a tervek szerint még a repülőkre is ráverne 20 percet, ugyanis a két város közötti távolságot jelenleg a járat 95 perc alatt teszi meg.

Az alkalomra természetesen külön szaúdi díszítéssel ellátott eszköz is készült, amely tökéletesen illeszkedik a herceg Vision 30 tervébe. Ez a projekt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy felfuttatja Szaúd-Arábia turizmusát,és 2030-ra eléri az ország az évi 30 millió külföldi látogatót.

A vállalat szerint Szaúd-Arábia ideális helyszín lehet a technológiának, amely így kapuként szolgálhat 3 kontinens között.

Érdekesség, hogy nem Szaúd-Arábia az egyetlen arab ország, amely lát fantáziát a hipergyors közlekedési eszközben, többek közöttdubaji befektetők is támogatták a fejlesztéseket 2016-ban 160 millió dollárral.

Richard Branson 2017-ben szállt be a fejlesztésbe. Míg Elon Musk földalatti rendszerekben gondolkodik, addig Benson a felszínen tartaná a kapszulákat szállító alacsony légnyomású csöveket.

Utóbbi elképzelésnek előnyei és hátrányai egyaránt vannak. Egyfelől meg lehet vele spórolni a fúrási költségeket, viszont a felszínen való építkezésnek nagyobb a környezetkárosító hatása.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: Mohamed bin Szalmán a Virgin főhadiszállásán, Forrás: Vergin

TOP 5