Skip to main content

Dacia Spring ár 

A román gyártó új információkat közölt az ősztől megvásárolható Springről, kiderültek a menetteljesítmények is.

A mindössze 3,73 méter hosszú (Sandero: 4,09 m) négyszemélyes Spring egyféle hajtáslánccal és akkumulátorral készül, az első kerekeket hajtó villanymotorja mindössze 44 lóerőt és 125 Nm-t képes leadni.  A mini SUV a padlóba rejtett 27,4 kWh-s akkumulátorral 230 km-t tud megtenni egy töltéssel (WLTP), amivel veri a jóval drágább Honda e-t és a Mazda MX-30-at is, mint ahogy a kedvező, 11,9 kWh/100 km-es átlagfogyasztással is.

hirdetés

Egy gyorsulási versenyben azonban nem lenne esélye ellenük, mivel csak 

19,1 MÁSODPERC ALATT KÉPES FELGYORSULNI 100 KM/H-RA, szerény, 125 km/h-s végsebessége pedig az autópályán elérhető maximumot sem éri el.

A leggyorsabban 30 kW-os DC töltéssel, 56 perc alatt lehet feltölteni (0-80 százalékosra) az akkumulátorát, de 7,4 kW-os fali töltővel a teljes töltés is megvan kevesebb mint 5, normál háztartási konnektorból pedig 13 és fél óra alatt. Az akkumulátorra 8 év/120 ezer km garanciát vállalnak, vagyis eddig vállalják, hogy legalább 75 százalék marad a kapacitásból.

Mennyibe fog kerülni?

A Dacia magyarországi importőre tavaly októberben jelentette be, hogy 100 ezer forint előleggel, kötöttség nélkül meg lehet rendelni a Springet, amely 2021 második felében érkezik.

Nem csoda, hogy a 2021-es magyarországi allokáció mind a 100 autóját órák alatt elkapkodták a vevők, mivel mindössze 3,99 millió forintért hozzájuk lehetett jutni, ha a korábban lekötött 2,5 millió forintos állami támogatást erre az elektromos autóra használta fel valaki.

Most kiderült, hogy az első 100 példány értékesítése után is ilyen kedvező árakkal számolhatnak majd a magyar vevők. 

A JOBBIK, COMFORT PLUS FELSZERELTSÉGŰ SPRING ÁLLAMI KEDVEZMÉNY NÉLKÜL 6.899.000 FORINTBA KERÜL. 

Ezért a pénzért a felszereltsége olyan tételeket tartalmaz, mint a 7 colos érintőképernyő, a 3,5 colos műszerfali kijelző, a navigációs rendszer, a tempomat, az okostelefon-integráció (vezetékes Apple CarPlay és Android Auto is), a tolatóradar- és kamera, a négy elektromos ablakemelő, a pótkerék és a narancsszínű díszbetét-együttes. A 30 kW-os villámtöltő, a 7,4 kW-os gyorstöltő és a metálfényezés még ehhez is feláras, 180, 100, illetve 130 ezer forintba kerülnek.

A Comfort alapverzió ára kedvezmények nélkül 6.499.000 forint. Ha ebből levonnánk a 2,5 milliós magyar állami támogatást, akkor könnyen kiszámolható, hogy 

4 MILLIÓ FORINT ALATTI ALAPÁRRAL LEHET SZÁMOLNI, 

ami messze a legjobb ajánlat a villanyautók között. Ebben a belépő verzióban nincs érintőképernyő, okostelefon-tükrözés és tolatóradar/kamera, viszont a manuális légkondicionáló, a négy elektromos ablakemelő, a távirányítós központi zár, a szervokormány, a Bluetooth-kapcsolat, a hat légzsák és a vészfékasszisztens ebből sem maradt ki, és természetesen sebességet sem kell váltani, mert az automata erőátvitel egyfokozatú.

Aki korábban már befizette a 100 ezer forintos előfoglalási díjat, azoknak április 15-ig kell megkötniük a szerződést, hogy még idén beleülhessenek a Springjükbe. Várhatóan augusztusban érkeznek meg Magyarországra az első bemutató- és tesztautók, 

AZ ELSŐ ÜGYFÉLAUTÓ-ÁTADÁSRA VÁRHATÓAN NOVEMBERBEN KERÜL MAJD SOR. 

Az első 100 előrendelő a jobbik felszereltségből 200 ezer forintos kedvezményt kap, vagyis ők 6.699.000 forintért vásárolhatják meg a Spring Comfort Plust.

Nagyon valószínű, hogy a Spring alaposan fel fogja forgatni az elektromos autók piacát, hiszen kedvező árával és praktikus, ötajtós SUV karosszériájával nemcsak a cégek és a közösségi autószolgáltatók, de a magánszemélyek érdeklődését is fel fogja kelteni Magyarországon és egész Európában.

Bár a kedvezményes áron kínált, első 100 magyarországi Spring hamar elkelt, a hazai importőrnél továbbra is lehet előrendelést feladni 100 ezer forintért. Abban az esetben lehet így idén autóhoz jutni, ha további gyártási kapacitás lesz elérhető, vagy ha egy korábbi foglalást visszamondanak.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: A felár nélkül kérhető alapszín a jégfehér - FORRÁS: DACIA

TOP 5