Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

elektromos autó töltőállomás 

Az elektromos autók globális piaca kiemelkedően erős volt az elmúlt időszakban. Ez pedig magával hozza a töltőállomások felértékelődését is. Olyannyira, hogy a járművek töltése már önmagában is hatalmas iparág, az elemzők szerint pedig további tartós növekedésre lehet számítani a szektorban.

Az elektromos járművek (EV) eladásai a 2021 júniusáig tartó 12 hónapban több mint 160 százalékkal haladták meg a megelőző év azonos időszakában mért szintet. 2019 ugyanezen időszakához viszonyítva pedig több mint 130 százalékos volt a globális növekedés.

MINDEZ EGYÉRTELMŰEN JELZI, HOGY AZ ELEKTROMOS JÁRMŰVEK LENYŰGÖZŐ NÖVEKEDÉSI TRENDET PRODUKÁLNAK A VILÁGPIACON, AMI PEDIG A TÖLTŐÁLLOMÁSOKAT IS FELÉRTÉKELI.

Olyannyira, hogy az Oilprice.com elemzése szerint ez már önmagában egy erős növekedést produkáló iparágnak tekinthető, a bővülés pedig várhatóan csak még erőteljesebb lesz a következő években.

Ráadásul a számok alapján az EV-k forradalmi növekedése még csak az elején tart. Például Nagy-Britanniában az elektromos autók mindössze a tavalyi teljes személyautó-eladások 11 százalékát adták. A brit célok szerint az újautó-eladásokban az arányuk 100 százalékra fog nőni 2030-ra, vagyis a növekedés jelentős része még előttünk áll.

Mindeközben a vállalatok is igyekeznek átállni az elektromos autókra. Az olyan nagy cégek, mint a Tesco vagy az Ikea, elkötelezték magukat, hogy 2030-ra a teljes flottájuk elektromos lesz.

Ahogy pedig az elektromos járművek várhatóan egyre olcsóbbak lesznek a következő években, egyre reálisabb lesz a gyors ütemű és nagyléptékű átállás a globális autópiacon.

EBBŐL PEDIG AZ IS KÖVETKEZIK, HOGY A BLOOMBERG BECSLÉSEI SZERINT TÖBB MINT 300 MILLIÓ TÖLTŐÁLLOMÁSRA LESZ SZÜKSÉG 2040-RE, VILÁGSZERTE.

Jelenleg kevesebb mint 6 millió töltőállomás működik. Vagyis az elektromos autók értékesítése mellett a töltőállomások kiépítése is hatalmas és stabilan növekvő üzleti lehetőséget kínál (a jelenlegi trendek alapján legalábbis) 2035-ig.

A 300 milliós szám pedig csupán a Bloomberg konzervatív becslése. Az optimistább forgatókönyv szerint akár több mint 500 millió töltőállomást is kiépíthetnek 2040-ig, ami összesen

KÖZEL 1600 MILLIÁRD DOLLÁROS BERUHÁZÁST JELENTENE AZ EV INFRASTRUKTÚRÁBAN.

A befektetők eddig nehezen tudtak közvetlenül lecsapni az infrastrukturális beruházásokban rejlő részvénypiaci lehetőségekre.

ENNEK EGYRÉSZT AZ AZ OKA, HOGY A TÖLTÉSSEL ÖSSZEFÜGGŐ INFRASTRUKTÚRÁBAN UTAZÓ CÉGEK SOK ESETBEN NINCSENEK JELEN A TŐZSDÉN, MÁSRÉSZT AZ, HOGY EZEK GYAKRAN NAGY, DIVERZIFIKÁLT VÁLLALATOK ÜZLETÁGAI – VAGYIS NEM IS ÖNÁLLÓ CÉGEK.

Az elmúlt 12 hónapban ezen a téren is volt némi elmozdulás, és a részvénypiacon egyre több lehetőség nyílt a közvetlen befektetésre, de ez a terület még mindig messze elmarad az elektromos autókat gyártó cégekben rejlő részvénypiaci befektetési lehetőségektől.

A szektort követő elemzők számára egyelőre az a valószínű forgatókönyv, hogy a töltőállomásokban (és a vonatkozó infrastruktúrában) érdekelt társaságok gyors növekedést tapasztalhatnak a következő években.

IDŐVEL AZONBAN A TERÜLET KONSZOLIDÁLÓDHAT, VAGYIS KIDERÜLHET, MELY VÁLLALATOK (VAGY VÁLLALATI ÜZLETÁGAK) KÉPESEK IGAZÁN HATÉKONYAN ÉS NYERESÉGESEN MŰKÖDNI A VERSENYBEN.

Lehetséges tehát, hogy az EV töltések olyan léptékű felívelést produkálnak majd, mint például a napenergiával összefüggő infrastruktúrák, tehát a jelenlegi trendek alapján az EV gyártók mellett a töltőkre is érdemes lesz figyelni.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay