Szinte észre se vettük, úgy szivárgott be az elmúlt pár évben a gasztronómiába az extrém csípőspaprika-kultusz. Öt éve a brutálisan csípős paprikáról legfeljebb pár sztorija volt mindenkinek egy közepesen távoli nagybácsiról, aki a családi összejöveteleken csak úgy magában eszi cseresznyepaprikát, gyöngyözik a homloka, torzul az arca, de bírja, mert igazi férfi. Ma meg már kinézik a társaságból a hipszterek azt, aki összekeveri a jalapenót a habaneroval, nem tudja, mi az a kapszaicin, a Scoville-skála, vagy a Bhut Jolokia.
Az eredetileg a gasztroőrülteken belül is különös fenntartásokkal kezelt szubkultúra játékának számító szupercsípős csilik mára a popkultúra részévé váltak, a világ legerősebb paprikájának címéért öldöklő verseny folyik a nemesítők között. Ha ön még mindig az Erős Pistánál és a macskapöcse paprikánál tart, ne aggódjon, most mindent elmagyarázunk.
A bűvös (CH3)2CHCH=CH(CH2)4CONHCH2C6H3-4-(OH)-3-(OCH3)
Kezdjük egy kis hardcore kémiával: mitől is csíp a paprika? A csípős paprika az erejét a kapszaicinnevű vegyülettől kapja, kicsit tudományosabban 8-metil-N-vanillil-6-nonénamid, még egy fokkal keményebbeknek (CH3)2CHCH=CH(CH2)4CONHCH2C6H3-4-(OH)-3-(OCH3). A közhiedelemmel ellentétben ez nem azonos a könnygáz hatóanyagával, mert azt úgy hívják, hogy 2-klórbenzilidén-malonitril. Kapszaicin van viszont a bors-spré néven kapható önvédelmi gázsprékben - annak ellenére, hogy a bors, mint növény valójában egy másik hatóanyagtól, a piperintől kapja az erejét.
A kapszaicin irritálja a bőrt, és ingerli a szánkban a fájdalomérzékelő receptorokat, ezért érezzük csípősnek. Molekuláris szinten a hőérzékelés is nagyon hasonlóan működik (megnyílik a sejtmembrán, és a beáramló kalciumionok indítják be a fájdalomszignált az idegrendszerben), ezért érezzük a csípős ízt úgy mintha égetne - annyira hogy az angol nyelv például nem is használ külön szót rá, mindkettőre azt mondja, hot.
Az egzakt tudomány eddig tartott, a paprika csípősségét, vagyis a termésben levő kapszaicin-koncentráció szintjét ugyanis egy meglepően régimódi módszerrel szokás mérni, ez az úgynevezett Scoville-skála. A módszert egy amerikai gyógyszerész, Wilbur Scoville találta ki éppen száz éve, és úgy működik, hogy a paprikából kivont olajat addig kell vízzel hígítani, míg a tesztelő azt már egyáltalán nem érzi csípősnek. Ezen a ponton megnézzük, hányszoros hígításig jutott el az oldat, és ez a szám az adott paprika Scoville-egységeinek száma; értelemszerűen minél magasabb, annál ütősebb volt az alapanyag. Azzal együtt, hogy ötfős tesztercsapatot szokás alkalmazni a mérésnél, könnyen belátható, hogy az mennyire szubjektív és pontatlan. Nagyságrendeket azért nem szokott tévedni.
Csípőstörténelem
Miután Kolumbusz elhozta a paprikát Amerikából, és az az egész világon elterjedt, közel ötszáz éven keresztül senki nem hajtott igazán arra, hogy extrém csípős példányokat nemesítsen, mondta el a Wall Street Journalnek a világ egyetlen csilikutató tudományos intézete, az új-mexikói egyetemen működő Chile Pepper Institute vezetője, Paul Bosland. A speciális helyi viszonyok ettől még kitermeltek brutális, méregerős példányokat. A kilencvenes évek eleje, és a csípőspaprika-mánia kezdete előtt a világ legerősebbjének a jellegzetes narancssárga mexikói habanero, és a csak nevében skót, valójában a karibi szigeteken honos scotch bonnet számítottak (és itt eloszlatunk egy tévhitet: a habanero szóban az n tényleg n, és nem az ny-nek ejtett ñ, vagyis a tökéletes kiejtése n-nel és néma h-val kb. "abanéro").
Ez a két paprika 100 és 350 ezer közötti értékű a Scoville-skálán, összehasonlításképpen az Erős Pista krém nagyjából 2000-et tud, az itthon mexikói csiliként ismert jalapeño 3500 körül, a klasszikus Tabasco szósz extra csípős változata 5000-et, a serrano paprika 10-20 ezret, míg a délkelet-ázsiai konyha által használt thai csili 50 ezer fölé is mehet.
1994-ben egy kaliforniai paprikanemesítő, Frank Garcia kitenyésztette a Red Savina fantázianevű habanero-variánst, aminek egy példányánál 557 ezer Scoville-egységet mértek, ezzel be is került a Guinness-féle rekordok könyvébe. Több mint egy évtizedig tartották úgy erről a fajtáról a szakértők, hogy fizikailag képtelenség csípősebb paprikát nemesíteni. A szakértők ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna.
A máig tartó csípőspaprika-nemesítési háborút 2009-ben a legendás himalájai szellemcsili újrafelfedezése indította be. A helyiek által Bhut Jolokia néven ismert paprika egy speciális hibrid, hatását leginkább úgy lehet érzékeltetni, ha az ember beírja a YouTube keresőjébe, hogy "ghost pepper challenge" és találomra megnéz pár videót: életerős felnőtt embereket egyetlen harapás változtat át a padlón magzatpózban fetrengő, vadul izzadó, könnyező, és a megváltó halálért rimánkodó nyomorultakká.
Ez a paprika lépte át a világon először az egymillió Scoville-egységet, és innentől már csak különféle titkos nemesítési praktikákkal és keresztezésekkel, egyedi körülmények között, speciális talajjal és tápszerekkel felturbózott borzalmak váltották egymás a világranglista élén. Ilyen volt például az Infinity Chili, egy brit nemesítő, Nick Woods szörnyszülöttje, és a Dorset Naga, a szintén brit Gerald Fowler boszorkánykonyhájából (az indiai szellemcsilit keresztezte a legdurvább trinidai fajtákkal, és egy Bangladesben honos csilivariánssal). Itt már 1,3 millió Scoville-nél járt a mérce, és az indiai hadügyminisztérium egészen komoly kutatásokat végzett arról, hogyan lehetne kézigránátba tölteni a szellempaprikát.
A rekordok könyvének legfrissebb kiadásában a legcsípősebb paprika címét az ausztrál nemesítésű Trinidad Scorpion Butch T tartja, amit szerényen saját magáról nevezett el a létrehozója, Butch Taylor. Az 1,4 millió scoville-es rekordot azonban nem hivatalosan már felülmúlta a már említett új-mexikói egyetemről származó Trinidad Moruga, ami áttörte a 2 milliós álomhatárt is. Az íze egyébként állítólag kellemesen gyümölcsös, édeskés, már ha van értelme ízről beszélni egy olyan paprika esetében, ami hatásában nagyjából egy szinten van az amerikai rendőrök által használt gázsprékkel, és a Kanadában medveriasztóként árult hasonló készítményekkel.
Minek van?
A racionalitás határán messze túl levő csípős paprikák kapcsán egyetlen kérdést hoz fel a józan ész: miért? Kinek jó a kínzóeszköznek is beillő, élvezhetetlenül csípős paprika létezése? Először is a csípős paprika tudományosan igazolt módon jó, a kapszaicinre a szervezetünk ugyanis endorfin felszabadításával reagál. Ez ugyanaz az anyag, ami izgalmi állapotban, komoly fizikai igénybevétel hatására, vagy szex közben termelődik az agyalapi mirigyben, és eufórikus állapotot vált ki. Vagyis egyfajta természetes drog, amit a testünk termel. A kapszaicin a drogokra hasonlít abban is, hogy rá lehet szokni, és a túl sok fogyasztása megemeli az ember ingerküszöbét.
A brutális paprikavariánsok felvevőpiaca a kapszaicin-addiktok és csilirajongók szűk rétegén túl az élelmiszeripar, azon belül is a csípős szószokat gyártó cégek. Ez meghökkentően nagy üzlet, az IBIS World adatai szerint csak az amerikai piac évi egymilliárd dolláros. És mint minden piacon, úgy itt is különös érdeklődés mutatkozik az extremitások iránt, jó néhány cég utazik értelmetlenül csípős szószokban, amiket tipikusan nem saját fogyasztásra, hanem vicces ajándékként szoktak vásárolni. A brit Hot Sauce Emporium például árul olyan csilikivonatot, ami 6,4 milliót ér el a Scoville-skálán. A Psycho Serum néven futó szószt úgy jellemzik, "olyan, mintha megnyalnád a Nap felszínét". De lehet legálisan kapni laboratóriumban előállított tiszta kapszaicin-kristályokat is, aminek aztán végképp semmi értelme. Esetleg lehet kártevő rágcsálók irtására használni a kertben.
A kapszaicint a gyógyszeripar is használja, egészségügyi kutatásokat végeznek vele a permanens fájdalomcsillapítás terén. Egy komolyabb kapszaicinadag ugyanis végleg elpusztítja a fájdalomreceptorokat, így segíthet a krónikus fájdalom kezelésében, például rákos betegeknél vagy reumásoknál.
A brutálisan csípős paprikák és szószok divatja nagyjából másfél-két éve tart, a csípős szószokra specializált hotsauceworld.com online bolt vezetője, az amerikai Blair Lazar szerint. A divathullámban nagy része lehet a Man vs. Food című Travel Channel-sorozatnak (itthon Fald fel Amerikát címen fut), amiben a műsorvezető Adam Richman különféle éttermi kihívásokat próbál kiállni, amelyek vagy iszonyú mennyiségű, vagy borzalmasan csípős ételek elfogyasztásáról szólnak.
Ijesztő, de a kapszaicin még messze nem a legrosszabb, amit a csípős kategóriában a természet kitermelt, vannak ugyanis a paprikánál sokkal csípősebb növények is. A legdurvább a tudomány mai állása szerint egy Marokkóban, az Atlasz hegységben honos kaktuszfajta, a gyantás kutyatej. Ez a növény reziniferatoxint tartalmaz, ami a kapszaicinhez hasonló vegyület, de annál mintegy ezerszer erősebb a hatása, a tiszta formája a Scoville-skálán 16 milliárdos értéket ér el. Az érintése olyan kémiai égést okoz, mint a savaké, a kutatók 40 grammra becsülik belőle a halálos dózist. Szerencsére senkinek nem jutott még eszébe beletenni a halászlébe, vagy lecsót főzni belőle.
Forrás: http://index.hu/tudomany/2013/04/13/olyan_mintha_megnyalnad_a_napot/
Kép: Fotó: Christian Science Monitor
TOP 5
