Skip to main content

A Hajdú-Bétnek egykor beszállító száz család kaphat állami segítséget - írta a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki számában Czerván Gyögy, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, akár már a jövő héten kész lehet a kártalanítást előkészítő jogszabály. Tájékoztatása szerint a libatenyésztők mintegy 2-2,2 millió forintra számíthatnak. A mintegy 150-200 milliós támogatásból az a száz család részesülhet, amely élőállat-szállításra vonatkozó közvetlen szerződésben állt a Hajdú-Béttel.

Az államtitkár kedden egyeztetett a károsult gazdálkodók képviselőivel a segítségnyújtás konkrét lehetőségeiről. A debreceni központú Hajdú-Bét Rt. egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója volt. A víziszárnyas termékek előállításában európai összehasonlításban is az egyik legjelentősebb kapacitással rendelkezett.

Ugyanakkor az Index ezt írta az ügyről:

Hamarosan anyagi támogatást kaphatnak a Hajdú-Bét Rt. és leányvállalata, a Novafarm Rt. károsultjai - közölte Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára egy sajtótájékoztatón.

Az államtitkár erről azt követően beszélt, hogy a vidékfejlesztési tárcánál másfél órás egyeztetést folytattak a kormány április végi döntése alapján a károsult gazdálkodók képviselőivel a segítségnyújtás konkrét lehetőségeiről.

Czerván György a pénzügyi segítség konkrét összegéről még nem beszélt, mint mondta, annak részleteit most dolgozzák ki a tárca szakértői. Az államtitkár aláhúzta: a vidékfejlesztési tárca olyan megoldást szeretne kínálni a Hajdú-Bét károsultaknak, amely valódi, gyors és hatékony megoldást jelent számukra.

Ónódiné Demeter Éva, a károsult gazdálkodók és családok képviselője arról beszélt, hogy mintegy 500 családot érintett a Hajdú-Bét felszámolása. Az érintett családok közül 100 állt közvetlenül kapcsolatban a céggel. A Hajdú-Bét beszállítóinak kára elérte a 10 milliárd forintot, ebből az összegből a kis- és közepes vállalkozások mintegy 1,3 milliárd forinttal részesedtek. A kistermelők kára pedig mintegy 200 millió forintra rúg.

A Hajdú-Bét ügy politikai hátsó szándékból való újraértelmezése a negatív kampány része, a kormány ezzel a rossz kormányzásról akarja elterelni a figyelmet – közölte a Haza és Haladás Alapítvány. Az igazság az, hogy Bajnai Gordon másfél évvel azt követően került a Wallis Zrt-hez, Magyarország egyik vezető magánvállalkozásához, hogy a cégcsoport beruházott a Hajdú-Bétbe.

Bajnai Gordon a Wallis vezetőjeként közvetlenül nem vett részt a Hajdú-Bét irányításában, üzletpolitikájának alakításában: soha nem volt a Hajdú-Bét vezetője, vagy igazgatósági tagja – ahogy azt a Hajdú-Bét ügy „eltérítése” óta több bírósági ítélet is kimondta.

Ennek ellenére Bajnai Gordon személyesen hívta fel a magyar agrárkormányzat figyelmét többször is a bajba jutott gazdák nehézségeire. E fellépés hatására a magyar állam több lépcsőben kártalanította is a legkisebb termelők tekintélyes részét, de ez természetesen nem tudott gyógyírt jelenteni minden érintett család minden gondjára, nehézségére.

Forrás: http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/szaz_hajdu-betesnek_fizetne_az_allam.553060.html

Forrás: http://index.hu/gazdasag/2013/05/09/a_hajdu-bet-ugy_elobujt_a_fold_alol/

A fotó korábban készült/A kép forrása: http://mandiner.hu/cikk/20120416_korrupcio_a_birosagokon

TOP 5