Skip to main content

Kevin Carter fotós 1993-ban Szudánban készítette az alábbi híres-hírhedt képet, amint a keselyű arra vár, hogy a csont és bőr kislány meghaljon.

Carter elkészítette a képet, és mindent hátrahagyva tovább ment, miközben a kép készítésének helyszínétől 1 km-re az ENSZ egyik táborában ételt osztottak.

A fotót a New York Times leközölte, és a világ jóllakott fele felkapta a fejét. 1994-ben Carter a képpel Pulitzer-díjat nyert. A nyilvánosság előtt is kiderültek a kép készítésének körülményei, a fotós nem bírta elviselni, összeroppant a személyét ért támadások súlya alatt. 1994-ben - többek között ezért is - öngyilkos lett.

A szudáni útja során készült naplóbejegyzései között az alábbit találták:

"Édes Istenem, ígérem, hogy soha többé nem hagyom veszendőbe menni az ételem, bármennyire nem ízlik nekem, és bármennyire tele is vagyok. Imádkozom, hogy legyünk sokkal érzékenyebbek a minket körülvevő világgal, és ne vakítson el saját önző természetünk és érdekeink. Remélem, hogy ez a kép örökké emlékeztetni fog minket arra, hogy milyen szerencsések vagyunk, és sosem szabad semmit eleve adottnak vennünk. Mondj el egy imát a szenvedőkért, legyen bárhol a világon, és küldd el ezt a baráti emlékeztetőt másoknak.

Nézd meg, és gondolkodj el rajta, mielőtt panaszkodnál az életedre, és az általunk naponta elpocsékolt ételre. Ígérd meg ma: soha többé nem hagyok ételt kárba veszni!"

Forrás: https://www.facebook.com/zeitgeisthungary?fref=ts

TOP 5