Skip to main content

A FB-on megtalálható Szalmabála építészet az egyik kedvenc társoldalunk, mindig olvasunk valami újat náluk. Most éppen ezt a rövid, de velős anyagot "tanulmányoztuk", mely azon kívül, hogy egy mesébe illő házat illusztrál, még egy jelentős tényt is tudtunkra ad.

Akceptálja a hazai építésügyi hatóság. Régi-új házaknál ez uis nem mindig adott, sok a vitás kérdés még ma is.

És akkor következzék a Szalmabála építészet rövid összefoglalója:

A képen látható "házikó" ún. Mályva szalmabálaház. Írországban épült 2001-ben. Szaknyelven Nebraska stílusú háznak is nevezik.

Azaz a tető terhét közvetlenül a bálák tartják. További érdekessége, hogy ez volt a koboldok és tündérek földjén az első szalmabála építészeti módszer, még az 1800-as években. A jó hír az, hogy van olyan építési hatóság nálunk is, ami szerint a jelenlegi építési szabályzók minden további nélkül lehetővé teszik ennek a stílusnak a megépítését.

Pár héten belül ellátogatunk több hatósági irodára, és nagyobb merítésből tudunk majd következtetéseket levonni. Kisebb melléképületek esetén ez a megoldás biztosan el fog terjedni hamarosan. Már csak az építési technológia terén kell némi gyakorlatot szereznünk! :)

A házról itt lehet bővebben olvasni: http://transitionculture.org/essential-info/natural-building-projects/mallow-straw-bale-house-2001/

Forrás: https://www.facebook.com/Szalmabalaepiteszet?hc_location=stream

TOP 5