Korábbi cikkünkben azt boncolgattuk, mennyire lehet felelős a magánember, azaz inkább a fenntartható fejlődés nyelvezetét használva, a fogyasztó a szén-dioxid kibocsátásért (http://utajovobe.eu/hirek/klimavaltozas/2499-biztos-hogy-csak-az-ipar-a-felelos-a-co2-kibocsatasert). Az anyagban sikerült rávilágítani arra, hogy nem csak a végső soron az ellátásunkért felelős ipar/energetika (és mezőgazdaság vagy közlekedés) felelős az egyre nagyobb karbongáz légtérrel való megterheléséért, hanem maga a fogyasztó is, aki szokásait megváltoztatva, sokat tehet, tehetne a kibocsátás csökkentéséért, ha lenne erre irányuló szándéka.

Tudósok, akik különböző modelleket lefektetve el szeretnék érni 2050-ig Európában az energetikai szektor teljes kizöldítését, megalkottak egy új fogalmat, pontosabban egy új intézményrendszert, mely, ha életbe lép valaha, az egyéni szénkibocsátási kvóta (Personal Carbon Allowances – PCA) nevet fogja viselni.

Mi is ennek a lényege?

Éves időintervallumot figyelembe véve, mindenki kaphatna egy kvótát, így ha bárki elmenne vásárolni pl. egy kiló húst, a mágnes- vagy chipkártyával működő rendszer x pontot leemelne a kvótából. A rendszer mutatná az éppen aktuális egyenleget is, így naponta érzékelhető lenne, mennyivel növeltem a légtérbe kibocsátott szenet.

Ha zöldséget vennék, kevesebb pontom veszne el, míg ha húst vennék, maradva az előbbi példánál, több kreditem bánná. Nyilvánvaló, hogy az éves kredit túlléphető lenne, akkor azonban az adott termékért többet kellene fizetnem, így a rendszer előbb-utóbb rábírna a takarékoskodásra.

A rendszer természetesen működtethető lenne az energiafelhasználásban is, hisz ott is levonhatók lennének a pontjaim, ha pl. több áramot fogyasztanék, mint kellene, már „csilingelne” is a kártyám.

Végül is az egyéni szénkibocsátási kvóta minden olyan árucsere-folyamatnál alkalmazható lenne, mely mögött akár áttételesen is, az üvegházhatású gázok légtérbe kerülésének csökkentése lenne a cél. Így pl. üzemanyag vásárlásnál is figyelembe kellene vennem, megéri annyit autóznom, vagy inkább jobb lenne tömegközlekedést, biciklit használni.

További előnye lehetne a rendszernek, hogy a működtetése nem lenne túl költséges, míg a megtakarítások euró milliárdokban lennének mérhetők, nem beszélve a környezet terhelésének csökkenéséről. Csak utalok az előbbi példára, a városi levegő a közlekedés visszaszorításával jelentősen javulna, ami egyre súlyosabb egészségügyi probléma az öreg kontinensen.

De nem csak az egészségügyi problémák megszüntetése lenne a cél, hisz az egy környezetvédelmi probléma megoldása. A fenntarthatóság kialakítása, a világ jobbá tétele azért szükséges, mert évente túllőve éves fogyasztásunkat, jelenleg is, épp ebben a pillanatban is, gyermekeinktől, még meg sem született unokáinktól „orozzuk” el örökségüket, azaz az ő erőforrásaikat használjuk úgy, hogy erre valójában nincs, és sohasem volt (jog)alapunk.

Ahhoz, hogy a Jövő Nemzedéke ne kelljen, hogy kényszerűen „hitelezzen” minket, olyan gazdasági, társadalmi rendszert kell életre hívnunk, mely fenntarthatóságot eredményez számukra. Erre lehet alkalmas többek között az egyéni szénkibocsátási kvóta.

A kutatók kitértek még arra is, miért hasznos a rendszer. A költségek csökkentésével a társadalmi igazságosság is jobban elérhetővé válna, bár e helyen meg kell jegyeznem, hogy a „kőgazdagok”, ismerve őket, inkább többet fizetnének, de semmi esetre se mondanának le egy jó sztékről.

Véleményem szerint ugyanakkor nem csak a gazdagokkal lenne a társadalomnak problémája. Ma még nem ismertek olyan kibocsátással kapcsolatos egységes számítások, melyeket mindenki elfogadna. Tim Harford, az Alkalmazkodás logikája c. könyvében pl. megemlíti, hogy kutatók teljességgel más eredményre jutottak egy kiló banán megvásárlása kapcsán, mint gondolnánk.

Vélhetőleg tehát egzakt számítás sohasem lesz, - ha egyáltalán valaha életbe lép a rendszer -, ugyanakkor megjegyzendő, hogy az ökológiai lábnyom számítása is alkalmazható annak ellenére, hogy pontosan nem adja vissza az egy emberre vetített éves fogyasztást egy országban sem. Az átlagolás és a fogyasztás, mint folyamat modellezése viszont mérhető, modellezhető, így úgy gondoljuk, a rendszer életképes lesz.

Béer

Kép forrása: http://www.environmentmagazine.org/Archives/Back%20Issues/2011/January-February%202011/carbon-trading-full.html