Skip to main content

Csíkszeredából az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében, két autóbusznyi önkéntes indult útnak péntek éjfélkor az árvíz által veszélyeztetett magyarországi helyszínekre.

A buszok a csíkszeredai sportcsarnok parkolójából indultak el. A jelenlegi információk alapján, Esztergom környékén lesz szükség a munkájukra, az árvíz által veszélyeztetett Duna-menti településeken. A tervek szerint szombaton és vasárnap fognak helytállni a töltéseken, de szükség esetén tovább is maradnak.

„Azért megyünk, mert bajban vannak a magyar testvérek” – mondta az egyik önkéntes, aki éppen a szükséges szerszámokat pakolta be az autóbusz csomagtartójába, az éppen eleredő esőben. Nyomatékosította: „amikor baj van, menni kell segíteni”. Mások is így gondolták, mivel összetartozunk, segítenünk kell egymást, ezért a nemzeti összetartozás szellemében úgy érzik, ott kell lenniük a gátakon, a Duna partján.

Csibi Zoltán szervező, csíkszentimrei önkormányzati képviselő az indulás pillanatában kifejtette: „Erdély szerte kétszáz személyt sikerült mozgósítani. Székelyföldről két autóbusz megy Magyarországra, de Háromszékről jelezték, hogy többen mennek személyautókkal is. A Pártiumból is két buszt sikerült indítani, annyit, amennyit a magyar hatóságok kértek, mert pillanatnyilag ennyi embernek tudnak szállást illetve megfelelő ellátást biztosítani.

Mi készen állunk további önkénteseket is kivinni a gátakra, viszont a magyar hatóságoktól függ, hogy igénylik-e a segítségünket. Mi igyekszünk minél hatékonyabban, minél jobban megszervezni a segítségnyújtást. Viszünk magunkkal vízhatlan ruhát, illetve háborúba fegyvert, vagyis lapátot, amivel a zsákokat tudjuk tölteni homokkal. Jelenleg úgy néz ki, hogy a székelyföldiek Esztergom környékén fognak segíteni az árvíz elleni védekezésben”.

Az indulás pillanatai: Itthon.ma képgaléria itt!

[L. T. - Itthon.ma]

Forrás: http://itthon.ma/erdelyorszag.php?cikk_id=1021

TOP 5