Skip to main content

Mivel az ülőgarnitúra nappali domináns darabja, és központi szerepet tölt be az életedben, ezért semmiképpen sem szabad félvállról venned a kiválasztását, amelyben a mai cikkünkkel megpróbálunk kicsit segíteni. 

Az ülőgarnitúra funkciója

Az első dolog, amire mindenképpen összpontosítanod kell a vásárlás során, hogy milyen funkciót fog betölteni a választott ülőalkalmatosság. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy csak a tévé előtt való ülésre, alkalmi alvásra vagy a vendégek várására használod majd. 

Az utóbbi esetében például egy a Kanape.net-nél is kapható U-alakú ülőgarnitúra lehet az ideális, míg az alkalmi vendégek elszállásolására az ágyazható kanapé jelenti a megfelelő választást.

Továbbá az sem lényegtelen szempont, hogy gyerekek vagy háziállatok is fogják-e használni az ülőgarnitúrát. Mellettük ugyanis biztosan előfordulnak majd kisebb-nagyobb “balesetek”, legyen az akár egy csokifolt, kiömlött narancslé, egy kis kaparászás vagy egy művészi alkotás filctollal.

Ha nem vagy biztos a dolgodban, akkor természetesen a fentebb említett webáruház munkatársait is megkeresheted, akiknek az évek során szerzett tapasztalatoknak köszönhetően igazán jó szemük van ahhoz, hogy a vásárlóiknak olyan kanapét mutassanak, ami nagy valószínűséggel elsőre elnyeri majd a tetszésüket.

A rendelkezésre álló hely

Rendkívül el tudja rontani az összképet, ha egy nagyobb kanapét próbálsz bezsúfolni egy kis helyiségbe, vagy éppen fordítva. Ezért is fontos, hogy a vásárlás előtt derítsd ki, mennyi helyet áldozhatsz az új ülőgarnitúrára.

Abban az esetben, ha nagyobb hely áll rendelkezésre, akkor az L- vagy az U-alakú megfelelő választást jelenthet. De nyugodtan gondolkohatsz akár egy 3 + 2 + 1 ülőgarnitúrában is, amelynek az a legfontosabb ismérve, hogy van egy nagy kanapé, amelyet egy kisebb kanapé és fotel egészít ki.

Az ülőgarnitúrát használó személyek száma

A harmadik dolog, amelyre mindenképpen oda kell figyelned, hogy hány személy fogja rendszeresen használni a kanapét. Ha mondjuk egy négytagú családról van szó, akkor mindenképpen egy nagyobb méretű ülőgarnitúrát érdemes preferálni. 

Abban az esetben pedig, ha rendszeresen tartasz házibulikat, a barátokkal és a családtagokkal való találkozókat, akkor jó szolgálatot tehetnek a szétnyitható kanapék, amelyeken ha szükséges, akkor a megfáradt vendégek aludni is tudnak. 

Mennyi pénzt szánsz az ülőgarnitúrára?

A fentebb említett pontok alapján már valószínűleg van némi fogalmad arról, hogy milyen kanapét kell választanod, de azért egy extra tényezőt nem árt figyelembe venned, ami nem más, mint a költségvetésed. 

Alapjáraton elmondható ugyanis, hogy az ülőalkalmatosságok ára a mérettel együtt növekszik. Vagyis, ha egy nagyobb méretű U-alakú ülőgarnitúrát szemeltél ki, akkor bizony bele kell nyúlnod a zsebedbe. 

Persze ezzel nem azt mondjuk, hogy ne lehetne minőségi kanapét találni jó áron. Remek példaként szolgál a cikkben már említett Kanape.net webáruház, amely minőségi kanapékat árul elérhető áron.

Szponzorált tartalom - Hirdetés (x)

TOP 5